Borsiné Arató Éva

kep1
Ügyvezető igazgató

 

A Budapesti Műszaki Egyetem Villamosmérnöki karának híradástechnika szakán szerzett diplomát 1975-ben. A nyolcadik egyetemi félév végén felvételt nyert a BME Villamosmérnöki karának kutató-fejlesztő irányú szakmérnök képzésére és 1976-ban a fejlesztő-kutató irányú képzés nappali tagozatán szakmérnöki oklevelet kapott.
Az egyetem befejezése után az Építésügyi Minőségellenőrző Intézet Akusztikai osztályán kezdett dolgozni. Itt épületszerkezetek akusztikai vizsgálatával foglalkozott. 1978-ban kerül a Magyar Rádióba, ahol akusztikusként dolgozott. Fő munkaterületei: akusztikai igényű rádiós helyiségek akusztikai tervezése, mérése, a stúdiókban előforduló napi akusztikai problémák megoldása volt, foglalkozott a többcsatornás sztereo technika alkalmazási lehetőségeivel.
1993 és 2001 között dolgozott az European Broadcasting Union (EBU) egyik albizottságában.
A Magyar Rádiós tevékenységéhez kapcsolódóan kapta meg a 2002.évi Lázár Dezső díjat.

Az OPAKFI szakmai szervezetnek 1976. óta tagja. Az Egyesületen belül két szakosztály munkájában vesz részt. Évekig a Zaj- és Rezgéscsökkentési szakosztály vezetőségi tagja volt, 1995-1999-ig az Akusztikai szakosztály titkára volt, 1999 és 2006 között az Akusztikai szakosztály elnöke. 1998-ban megkapta az OPAKFI „Pro Silencio” díját, 2001-ben a „Békésy” díjat.

2016-ban megkapta a Magyar Köztársasági Arany Érdemkeresztet.

Tagja volt az 1997-ben Budapesten megrendezett InterNoise97 konferencia szervező bizottságának. 2005-ben a Magyarországon megrendezett EAA (Európai Akusztikusok Társasága) nemzetközi konferenciájának, a FORUM ACUSTICUM 2005 szervező bizottságának társelnöke.

Tagja az AES Magyar tagozatának. Társelnöke volt a Magyarországon 2001-ben megrendezett 20. AES Konferenciának, s e munka elismeréséért 2002-ben az AES-től oklevelet kapott.

A Műszaki Egyetem Híradástechnikai Tanszékén külső munkatársként a ” A stúdióakusztika és a hangfelvétel művészete” c tárgy oktatásában vett részt. Az egyetem tiszteleti tanára. Külső konzulensként rendszeresen foglalkozik a Műszaki Egyetem Híradástechnikai szakán tanuló önálló laboros és diplomatervüket készítő hallgatókkal.

Több előadást tartott nemzetközi és hazai konferenciákon.

1995 óta az Arató Akusztikai Kft ügyvezetője.

2002. június 3-tól a Budapesti és Pest Megyei Mérnöki Kamara Szakértői engedélyével rendelkezik Akusztika témakörben.

2015 óta a Magyar Mérnöki Kamara Akusztikai Tagozatának elnöke.